|
1. |
|
|
|
|
Kilóg a lóláb a nyúlcipőből
Fogytán az órák a múlt időből
Sárkányszárnyon száll el minden
Ma az van, hogy semmi nincsen
Álmot láttam – má’ megin’ csak álmot
Lehet, hogy jól áll, de nem vagyok látnok
A francba minden röpképessel
Minden bárral és felessel
Ma az van, hogy én vagyok csak, a tévét az ablakon át
Kivágtam, nagyot csattant, most már az se basz át
Ülök a falnak háttal, voltaképp szembe mégis
Csúful a világ baszki, így persze benne én is
Szívemben nincs üres hely – hazudom fűnek-fának
Hagyjatok most az egyszer – mondom, aztán a világnak
Vágok pár üvegtárgyat...
Ma az van, hogy én vagyok csak
Na meg a jin meg a jang
Fogytán az órák
Csupa tik, csupa tak...
Öklömnyi angyal a vállamon, piros kis ördög a másikon
És ha a fejem nem lenne, rögtön egymásnak esne
Mindkét szemét kis kolonc, mint két hívatlan énkép
Álmot láttam má’ megin’ – felzakatolt a rémgép
És köpte a szörnyeit rám, és nem fogytak, egyre jöttek
És most csak magam kísértem egyre – és egyre többet
Ma az van, hogy én vagyok csak
Na meg a jin meg a jang
Futok a sorsom elől
Csupa cik, csupa cak...
|
|
2. |
|
|
|
|
Csak álom: a legjobb korban, a legjobb korban élsz
Szerepet játszom, őrült vagyok, te színésznek remélsz
Csak állom a tekinteted, megfáradt a testem
Megpróbálom magamban látni, amit benned kerestem
Csak álom...
Csak álom: a kezdetektől előre látni mindent
Megpróbálom én is újra elfeledni végleg
Azt kívánom: a legjobb korban, a legjobb korban élj
Visszavárom azt a pillanatot, ami benned még mélyen él
Csak álom...
A hit, mihez nem kell isten
A mámor, ami józanul ér
A munka, miből én lakom jól
A szerelem, mi véget nem ér
Csak álom...
|
|
3. |
|
|
|
|
Néha ledönt a mámor, elaltat lassan, összevérzem a szívemet
Azt hihetni, hogy meghaltam, most tényleg, végleg, a híreket
Figyelni másnap, hogy benne lesz-e a srác ott a bárban a sarokból
Idejét múltan összeesve – de nincs hír semmilyen halottról
Mindenki él, mindenki jól van
Mint régen a Kádár-híradókban
Minden rendben, vénülünk csendben
A pokolban úgy, mint a mennyben
Igen, elhagyom magam, mert mindenütt jó, de legjobb magamon kívül
Csak a csendet helyettesíti a szó, ma már semmi se szolgál hírül
Mindenki él, mindenki jól van, az nem lehet, hogy csak én
Halok meg a leghátsó bokszban egy bárban az éj közepén
mikor…
Mindenki él mindenki jól van
És mondá a kígyó: én megmondtam
Örökké tart, sosem ér véget
Ó, nem a tűz, a vágy, ami éget
Hogy el innen, így vagy úgy, csak messze a csont és a hús karmaiból
Csak szeretni folyton sosem feledve, míg lelkünkre foltokat batikol
Az idő, ha megáll pár pillanatra, ami éppen arra elég
Hogy azt hihetni, hogy meghalva fekszem ott és akár a jég
Olvad le rólam az élet zománca és vágyaktól szikkadt szívem
Még egy utolsót pörget a véremen, árva románcát a sírba viszem
pedig…
Mindenki él, mindenki jól van
A mennyekben úgy, mint a pokolban
Minden rendben, őszülünk csendben
Pár liter szesztől lerészegülten
Mindenki él, mindenki jól van...
|
|
4. |
|
|
|
|
Mellemen egy idegen nő karja
Egy illat kísért, a nevét nem tudom
Csak amit én, ő is azt akarta
Mielőtt elindulok, újra megdugom
A parfümje márkáján tűnődöm
Tekintetem a plafonon kószál
Mint egy pók, az egyik sarkot átszövöm
Míg az ablakból a fény ide talál
Galéria-ágy egy albérletben
Nézem a nő feszes kis farát
Az arca szép, de szebbre emlékeztem
Ő is megszokásból karolt éjjel át
Egyikünk sem új, csak ismeretlen
A helyzet mindig magáért beszél
Galéria-ágy egy albérletben
Két tekintet a klubban összeér..
Bőrünkön át alkohol párolog
A tangája az ágy szélén akadt
Halkan szuszog, a gyomrom felkorog
A karjai alatt, fekszem hanyatt
Galéria-ágy egy albérletben
Se a nevét, sem a számát nem tudom
Nem becézem és nem is kérdezem
Ahogy volt, én majdnem úgy hagyom...
|
|
5. |
|
|
|
|
Ne játszd nekem az ártatlan, ne játszd nekem a bűnöst
Téged is ugyanaz hajt, téged is ugyanaz üldöz:
Ugyanaz a vágy, jobb híján, ugyanaz a rémkép talán
Ne féltsd tőlem a semmidet, én is megosztanám
Bátran veled pár üveg és pár jó szó után
Kemény minden ágy egyedül minden áldott éjszakán...
Ugyanaz a csend vesz körül
Ugyanaz a kérdés felmerül
Ugyanaz a válasz marad el
Ugyanaz a húr pattan el
Minden titkod köztudott, olvasok belőled
Nem akarok mást, jól tudod, csak azt az egyet
Ugyanazt, mint más, jobb híján, azt az egyetlen egyet csupán...
Mert minek szépíteni, szívem? Egyikünk sem nagy szám
Még élünk némi gyógyszeren, fantazmagórián
És kemény minden ágy nélküled minden áldott éjszakán...
Ugyanaz a csend vesz körül
Ugyanaz a kérdés felmerül
Ugyanaz a válasz marad el
Ugyanaz a húr pattan el...
|
|
6. |
|
|
|
|
Én ott végzem, ahol te kezded majd, nincs min röhögni rég
És a szemem akkor majd fennakad, de azért kacsint előtte még
Te ott kezded, ahol én bevégzem, egy percet se vesztegetsz
Az utolsó mondatom összevérzem, aztán intek, hogy mehetsz
Te meg visszanézel a porhüvelyre és összeáll a kép:
Hogy semmi se számít, csak por meg hüvely legyen mindenképp
Persze kívánnád vissza a golyót a csőbe, a lelket belém
De aztán húzod a csíkot, mert jön a sziréna meg az angyalok elém...
Kerubok visznek, nem nagyon mennék, nincs min röhögni már
De a helyedben én már amúgy se lennék, jöhet a pokol is akár
De sehol egy ördög, csak suhogó szárnyakon közeleg az ég
Miközben odalenn benned összeáll az az idióta kép:
Por meg hüvely...
Kristálypohárba potyog a vér, akár a galambszar
Ez az a kép, ami elkísér, ahogy görbül velem a tér meg a zaj
Ahogy a szárnyak szelik a semmit velem, semmibe veszel te is
Semmi megindító zene, inkább kicsit jedis
Ahogy távozunk: én felfelé, te meg ki az ajtón el
És semmi se jár a fejedben már, csak por meg hüvely
Por meg hüvely...
Na igen, ott kezded és pontosan úgy, ahogy anno én:
Hogy semmim se volt, csak némi nőnemű meg hallucinogén
És most érzed, hogy szarban vagy, de szarozni nincs idő –
Tenni kell, amit csinálni jöttél, még ki se hűlt a cső
De inkább érmét dobnál most fel, hogy írás vagy fej
Mer’ a fejedben nem jár más már, csak por meg hüvely
Por meg hüvely...
|
|
7. |
|
|
|
|
Akár a vágóállatok
Egymásnak ér a vállatok
Irányba visznek a járatok
Alig bír el a lábatok
Felhizlaltak a századok
Nemigen vannak távlatok
Semmi se fáj, de minden sajog
Elhagytak már rég az indulatok...
|
|
8. |
|
|
|
|
Ma úgy jött a reggel, mintha menne
Mintha máris este lenne
Ólomszínű felhők alatt
Ahogy jött, már ment is a nap
Mintha lefeküdnék, úgy keltem fel
Csak ide vissza, csak innen el
És úgy vártalak, mintha halnék
És én mást már nem akarnék
Akármilyen rossz, jó ez így most
Akármilyen rossz, jó ez így
Meg se állt a megállóban
A kék busz a fehér hóban
Fel se akart senki szállni
Csak ott állni, másra várni
Bármire, csak jöjjön végre
Vagy ahogy van, legyen vége
Bárminek vagy bárkinek ma
Nem is élve, meg se halva
Ha így van vége, hát így van vége
Akármilyen rossz, jó ez így
Jó ez a csend
Egy csend mind helyett...
A sivatagba mentek a fák
Nincs mit nézni az autóból
Nem érdemes hátraülni
Sehol se jó, tudod jól
Medrük vesztett folyókat
Ringatnak a tengerek
Nem érdemes partot érni
Ahol élnek emberek...
|
|
9. |
|
|
|
|
Felpörög a vér, rákezd a szív
A tánc hív, magába szív
A tömeggel egy vagy, átjár a dal
Nagyon késő van, te meg nagyon fiatal
Most te vagy a tömeg, a legszebb ruhád
Rongyold rongyig, hadd járjon át
Magáévá tesz most a ritmus
Befogad, vezet, és semmilyen izmus
Nem számít most, bárki legyél
Ha érted, ha érzed, ha benned él
Hozzád köt, mint bilincs a dallam
Egyek vagyunk százezer wattban
A csókod most a talpamig éget
Vesszen a hús, én boldogan égek
Vad vagy és szép, ronts meg, legyen
Vágyad penge a testemen
Most te vagy a tömeg, a hangod orkán
Én a deszkákon, te az élet színpadán
Táncolj, míg nem jön el újra a fény
Keletről, mint egy költemény
Egyek vagyunk, egyazon állat
Csapdákban sosem veszítve lábat
Egyek vagyunk vakuktól vakok
Egy villanásig halhatatlanok
Egyek vagyunk, férfi és nő
Pörög a tér és áll az idő
Egyek vagyunk, te meg én
Táncolj, míg nem jön el újra a fény...
|
|
10. |
|
|
|
|
Leszek a kutyád, ha leszel a gazdám, mer’ ilyen a fajtám
Lehet rövid a póráz, ha laza a hám, az ám!
Megugatom, aki árthat, megharapom, aki bánthat
Őrzöm az álmod, a házad, megjelölöm a fákat, amerre jársz
Merre utad vezet velem...
Hívj, ahogy akarsz, hallgatok rád, a te hangod ismerem
Büntess, jutalmazz, bármit tehetsz velem
Eszem, ami jut, ami van, ami marad, csak adj, ha kérek
És szeress, hogy imádhassalak, mer’ amíg élek, én érted élek
Ha leszel a gazdám...
Akármilyen dög vagy, leszek a hiénád
A nyálam csorog, ha gondolok rád
Szívdöglesztő az új ruhád
Na de ha nem kellek, hát teszek rád
Mer’ engem a szél becézett, altatott dúdolva
Nem vágtak a falhoz, de talán jobb lett volna
Hulladékon éltem, nem dobáltak labdát
Senki nem szerette ezt a csúnya fajtát
Adj ennem vagy hagyj engem...
Kövek zúzták csontom, s bújtattak kukák
Társam csak az éhség, az igaz, hű barát...
Akármilyen dög vagy, az illatod állat
Elemészt a vágy utánad
A legszebb színe vagy a nyárnak
Ó, én leszek a kutyád, de ne nézz madárnak
Mer’ engem ismer jól a sintér, a kis, masszív korcsot
Kinek a háta lassan már töri a botot
Megérzem a mérget és azt is, ha félsz
Beléd töröm fogam, hogyha hozzám érsz
Adj ennem és hagyj engem...
Vagyok, mivé tettél: szemedben szálka
Az ablakból nézve, az esőben ázva...
|
|
11. |
|
|
|
|
Csak azt vesztheted, amit nyerhettél volna
Minden marad a régiben
Marad a tempó és csak a szufla
Fogy el lassan, én azt hiszem
Sodor egy hullám, lágyan vagy durván
Egyszer te is majd partot érsz
És valamit majd találsz talán
Amiért majd visszatérsz
Öröm vagy bánat - a lényeg, hogy látlak
Ha elmész, ugyanúgy nézek utánad
Csak arra kérlek, amire kértél
Lábaid elé vetem magam:
Ne tedd meg soha a kedvemért
Amire én sem adnám szavam
Öröm vagy bánat - a lényeg, hogy látlak
Ha elmész, ugyanúgy visszavárlak
Na jó, azt a könnycseppet morzsold még el, aztán gyere be kérlek, az erkélyről
Ha megunta itt, hát majd megunja ott is, te meg mint ürgét az üregből
Kiöntheted neki a lelkedet, hadd mossa el a sóhaját
Hogy mennyivel jobb újra itt, mintha maradt volna tovább odaát
Mintha maradt volna még
Ó, hogy szakadna rá az ég
A pokolra...
Öröm vagy bánat, a lényeg, hogy látlak
Felveri csendem a mozdulat
Akár az íjból kilőtt nyílhegy, úgy
Érsz célba ott a szív alatt...
|
|
12. |
|
|
|
|
Mikor először láttalak, csak egy lyuk voltál a sajton
Rá is kérdeztél, miért olyan egérszerű az arcom
Én meg csak cincogni tudtam és gombszemekkel néztem
Dekoltázsod ikreit, másra nem emlékszem
A hi-fi-ből Fenyő bömbölt, azt hiszem...
Mikor másodszor láttalak, már hab voltál a tortán
Én meg olyannyira részeg, túl másfél üveg vodkán
Hogy már szólni sem tudtam, nemhogy szelni egy szeletet
Valami egész más járta át a szervezetemet
Tekertünk, de nem a szőnyeget...
Mikor harmadszor láttalak, már háromnak is tűntél
Próbáltam én fókuszálni, de a látványtól elhűltél
Épp borsót szedtél a falról, koktélernyő a hajadban
Gondoltam, hogy... de aztán mégse gondoltam
Basztam volna, de csak bebasztam...
|
|
13. |
|
|
|
|
Ne játszd nekem az ártatlan, ne játszd nekem a bűnöst
Téged is ugyanaz hajt, téged is ugyanaz üldöz:
Ugyanaz a vágy, jobb híján, ugyanaz a rémkép talán
Ne féltsd tőlem a semmidet, én is megosztanám
Bátran veled pár üveg és pár jó szó után
Kemény minden ágy egyedül minden áldott éjszakán...
Ugyanaz a csend vesz körül
Ugyanaz a kérdés felmerül
Ugyanaz a válasz marad el
Ugyanaz a húr pattan el
Minden titkod köztudott, olvasok belőled
Nem akarok mást, jól tudod, csak azt az egyet
Ugyanazt, mint más, jobb híján, azt az egyetlen egyet csupán...
Mert minek szépíteni, szívem? Egyikünk sem nagy szám
Még élünk némi gyógyszeren, fantazmagórián
És kemény minden ágy nélküled minden áldott éjszakán...
Ugyanaz a csend vesz körül
Ugyanaz a kérdés felmerül
Ugyanaz a válasz marad el
Ugyanaz a húr pattan el...
|
released September 1, 2012
Csikay László - ének, Duschák Gábor - gitár, vokál, Horváth István - basszusgitár, Nyíri Julianna - dob, Papp András - gitár, vokál, Póczos Gabriella - vokál
Ezúton köszönet Sárossy Csabának és Karner Istvánnak, mivel egyes dalok a Neanderground zenekar által jöttek létre.
Szöveg: Csikay László, zene: PMH, keverés és mastering: Duschák Gábor